Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Elég viccesen hangzik a cím így első nekifutásra, mivel nem is nagyon van mit téliesíteni. Ha jobban belegondolok, hosszútávon pedig nem is szeretnék majd ilyesfajta tevékenységeket végezni, mert szeretném, ha télen ugyanúgy lehetne majd használni a házat, mint nyáron.
Ami miatt mégis ez lett a cím, az az udvar… Jócskán beleszaladtunk már az őszbe, és bizony több a munka itthon is, mégis fontosnak tartottam, hogy még a kemény hidegek, vagy a hó előtt rendbe tudjuk tenni az udvart úgy, hogy tavasszal ne mindjárt egy nagy halom munkával kelljen indítani. Így esett, hogy egy szép verőfényes csütörtöki délutánon elindultunk le.
Szinte tavaszias időben álltunk neki összeszedni a lehullott dióleveleket. A megmaradt termésen ismét a kutyák osztoztak. Sajnos az előző látogatásainkból maradt még egy jó nagy kupac, így egyből arra hordtuk a leveleket. Ezt a délután folyamán be is gyújtottuk, de túlságosan későn. Elég macerásra sikeredett a dolog… Igaz, hogy lentjártunk előtt három-négy nappal már nem esett egy csepp eső sem, de azért a ködös, párás reggelek kellően éreztetik hatásukat. Ahol sikerült begyújtani a kupacot, szépen lassan odapakolásztunk mindig egy-egy újabb adag levelet, gallyat, hogy a tűznél száradjon, aztán pedig táplálja majd a tüzet. Órákon keresztül ment ez a babra munka, és nem jutottunk a végére, este, sötétben már nem akartunk ott ácsorogni, így szépen elfojtottuk a lángokat.
Nem tudom, mikor fogunk legközelebb lemenni. Egyre hidegebb van, a ház is hűl, nem lehet már ücsörögni, és nézni a hegyeket. Ha lemegyünk, menni kell, kirándulni, menet közben forralt borozni, forró csokizni úgy, mint tettük ezt tavaly december 30-án, mikor megszületett az elhatározás.
Egy év. Kimondva olyan soknak tűnik, mégis olyan gyorsan elszállt. Életünk legfontosabb, legmozgalmasabb és egyben legizgalmasabb időszakát éljük. Egy évvel ezelőtt ugyanúgy, mint most vártam az évvégét, hogy végre legyen egy szusszanásnyi időm a munka mellett. Minden nap a túlélésről szólt. Aztán jött Óbánya, a ház. Ezzel egy időben még több munka, még nagyobb kétségbeesések. Egy egyesület, aztán még egy. Egy újabb kutya. Annyi minden történik/történt velünk, hogy néha csak kapkodom a fejemet, hol is vagyok, mit csinálok, hogy kerültem én ide, alkalmas vagyok én egyáltalán erre? Egyre nagyobb a nyomás. És ahogy nyom a súly egyre inkább ez a ház jelenti a kiutat. Sokat mentem az utóbbi időben. Miközben vezetek, van időm gondolkodni. Azok a több száz kilométeres utak jelentik a kikapcsolódást, a menekülést. Gondolatban bejárom a házat, hová mit fogok tenni, hogy fog telni a karácsony este a házban. Újabb és újabb gondolatok jönnek. Hazaérve a gondolatok tervekké alakulnak, aztán tettekké. A héten elkészült a település rendezési terve. Tavasszal szeretném, ha neki állnánk a kivitelezésnek…
7 megjegyzés: